Történet vége, avagy ~Itt a vége, fuss el véle.!

Hy. :)
A történetet lezárom, véglegesen!
Tudom, nem volt a legjobban összeszedett történet, amit olvastatok, de spontán írtam a részeket. Megtetszett az írás, és írtam, s írtam. Amíg meg nem untam, s míg el nem szállt az ehhez szánt bloghoz az ihletem. :\\
Akik olvasták, azoknak köszönöm! Ha szeretnétek többet olvasni, ami az én kezem alól került ki, akkor nézzetek rá a bloglistámra. ;) Ott van még 1 db 1D-vel kapcsolatos történetem, amit nem szándékozok egy ideig abbahagyni. ;)
Szóval. Itt a vége, fuss el véle.

25.r Állás lehetőségek

*Jenna szemszöge*

Skylar nemrég jött haza, köszönt nekem, mikor meglátott, és elment mellettem. Búsan hajtottam le a fejem, bánt a tudat, hogy mit gondolhat rólam már egy jó ideje... egy hónapja. Miért mindig én kerülök ilyen hülye helyzetekbe? Ez itt a kérdés. Miért pont nekem vannak ilyen idióta barátaim? Miért pont velem kell kicseszni? Miért pont nekem tetszett meg a deszkázás?
Kérdések hada zúdult rám egymás után, ami természetesen meg választalanul hevert előttem... a kép, amit oda képzeltem. Egy zsákból kiboruló kérdés rengetege. Úszni lehetne benne. Ha pedig a zsákba bele tömöszölnének, akkor te ott fulladnál meg.
Tennem kell az ellen valamit, hogy a köszönésen kívül más milyen társalgás is történjen közöttünk. Még az is jó, ha megkérdezem milyen volt a napja, és arra válaszol egy szóval; jó, rossz... bármi. Akármi. Csak kommunikáljunk egymással végre. Az is feldobna.
Vissza jött. Dobd be magad, kislány!, utasítottam magam.
A kanapétól elrugaszkodtam, a ruhám megigazítottam, a hajamat is. Ideje lenne "bevágódni" nála. Ez most olyan, mint egy gimis lány tetszeni akar annak a srácnak, aki neki bejön... ez a helyzet pont ugyan az.
- Skylar. -megszólítottam.- M-milyen volt a napod?- hebegtem.
- Egész jó. -édesen rám mosolygott.
Ez már haladás Jay!, biztattam magam, hogy tovább beszéljek, de ő közbe szolt.
- Neked, Jenna?
- Nekem is. Egész jó. Bár az ujjam sajog... -a fájós ujjamat a számhoz vettem.- Zayn adott jeget, de még érzem.
- Zayn? Kedves tőle. -mosolygott, bár az arcán láttam a furcsállást.
- Igen. -bólogattam.
- Hogyan történt? -kérdezte.- Mármint, hogy miért fáj az ujjad?
- Siettem, és odacsuktam a fiókhoz. Kiakartam venni belőle egy zoknit, hogy felvegyem. Fázott a lábam. -gyorsan egy mosolyt erőltettem az arcomra, ami remélem, hogy hihetőnek tűnt.
- Értem. -bólintott egyet.
A konyhába ment, ahova követtem. A hűtőt nyitotta ki, és ki vett belőle vajat, szalámit, paprikát, sajtot. Ezeket letette a pultra. Elővett magának a polcról egy nagyobb tányért. Felém jött, a szemembe nézett, majd vigyorogni kezdett. Nem értettem miért. Mellettem vannak egy nagyobb kosárkában, kiflik és zsemlék. Elvett két, neki megfelelő nagyságú zsömlét. Vissza ment a kiindulási pontjához. Egyet lépett hátrébb, hogy kényelmesebben ki tudja nyitni a fiókot. Ki vett belőle egy konyha kést, elfelezte vele a két zsemlét, majd vissza tette. Az helyett egy vajazó kést vett elő. Megvajazta, majd szalámit rakott rá, arra sajtot, a sajtra pedig szelt paprikát. Rá a tetejét, és kész is.
A tányéros polchoz nyúlt ismét, s levett egy újabbat. Mindegyikre rárakott egy-egy zsemlét. Megfogta, majd megindult felém. Az egyik tányért nyújtotta.
- Tessék. -mosolygott.
- K-köszönöm. -dadogtam. Kikerekedett a szemem.
Elvettem tőle a tányért, mellettem, mikor elhaladt, nyomott egy puszit az arcomra. Jól haladok., gondoltam. "Odabent" elkezdtem ugrálni, őrjöngeni.
Skylar leült a kanapéra, az ölébe vette a notebook-om, bekapcsolta. Felnézett rám, és az kezével intett, hogy üljek le mellé, mutatni akar valamit. Oda mentem, s leültem. Az egyik dalt mutatta, amit ő énekelt. Ismerős volt a szöveg és a dallam. Zayn lerohant az emeletről, amikor ő is meghallotta.
- Ez honnan? -mutogatva jött be a szobába.
- Haver, Én éneklem. -örvendett mellettem Sky.
- És meg lett beszélve Simon-nal? -tudakolta, felemelt szemöldökkel.
- Igen. A felettesem mindent megbeszélt Simon-nal. -válaszolta.- Na. De jó lett nem?
- Ezt te énekled? -bekapcsolódott.
- Ja. -mondta.
Elkezdte énekelni. Zayn is énekelni kezdett, torkaszakadtából. Csilingelt a hangja. Elképesztő volt. Tudtam, hogy melyik ez a dal, ez a Last First Kiss. Furcsának is tartom, hogy szeretem ezt a dalt, pedig nem ilyen zenéket hallgatok. Inkább azok a jó dubstep számok... azokat imádom. De... mikor ezt a dalt megmutatta nekem Mandy... elképedtem, hogy mennyire jó.
Halkan elkezdtem én is énekelni. Nem akartam túl feltűnően, de... Skylar észrevette, ahogy mozognak ajkaim. Rá csesztél. 
- Hangosabban, Jenna! -utasította.- Bátorság.- biztatott.
Zayn is rám mosolygott, s elkezdtem hangosabban énekelni. Jó érzés volt, mivel akkoriban mindig ezt énekeltem. Folyamatosan. Deszkázás közben is ezen a dalszövegen járt az agyam. Ez segített, hogy jobban vegyem a trükköket, ugratásokat.
-The end of the night we should say goodbye, But we carry on while everyone’s gone... -belekezdett Zayn az újabb dalba. Egy pillanatra abba hagyta, majd megvillogtatta a fogait.- Mi van? Nem ismeritek? 
- De. Change My Mind. -mosolyogtam, s folytattam amit elkezdett.- Never felt like this before-ore are we friends or are we more? As I’m walking towards the doo i’m not sure...
A dalt együtt folytattuk. Istenem. Mikor a végére értünk kicsit elérzékenyültem, de nem a szöveg miatt, hanem azért, hogy mennyire... összeillünk. Magam sem tudom, hogy ezt miért gondolom így, de... a végén össze mosolyogtunk. Jó érzés. De nem... neki ott van Perrie, akivel összeillik. Nekem itt van Skylar, kivel összeillek. Bár a mostani helyzet... mármint én nem igen... hogy is mondjam. Nem igen jövünk ki egymással? Talán ez a legmegfelelőbb kifejezés. Lehet, hogy most jól megvagyunk, de mi lesz holnap? Mi lesz jövőhéten? Mi lesz egy hónap múlva? Az is lehet, hogy holnap kiteszi a szűröm, s a kapcsolatunkkal együtt az életemnek is vége. Ki máshoz mennék? Talán Mandy-hez, de nem akarok a nyakukon lógni. Menjek... dolgozni. Muszáj munkába állnom. Nem tudom mi munkát végezhetnék.
- Öhm... -összeszedtem a gondolataimat, majd belekezdtem. Agy, most nem hagyhatsz cserben!, gondoltam.- srácok, én asszem megyek... -mit mondjak még? Hm... "Megyek munkát keresni?". Nem ez nem jó... -Sky, a laptopomat visszaadnád, kérlek? -ez már döfi. Nos. Ha a gép megvan, akkor nyugodtan tudok böngészni állás lehetőség iránt a neten.
- T-tessék. -átnyújtotta nekem.
- Köszi. Akkor. Pá, jó éjt. -intettem, majd eltűntem a lépcsőnél.
Besiettem a szobámba, ahol felnyitottam a laptopot. 
Jó öreg Google. Segíts rajtam., gondoltam, miközben rákattintottam az ikonjára. Rendben..., a kereső mezőre kattintottam. Állás lehetőség Londonban. Mihelyst behozta a találatokat, görgettem lefelé. Kisebb cikkeket néztem, könnyebb melót. 
- Bingó. -motyogtam.- Könnyű árú boltba eladót keresünk.... blabla.-lejjebb görgettem.- 18-22 év között...- még lejjebb görgettem.- próbamunka, Péntek 14:55.
Azt hiszem megvan a megfelelő... egyenlőre ez lesz a megfelelő. Remélem, hogy egy darabig bírni fogom. Péntek. Ma Szerda van, úgyhogy..., hogy ne felejtsem el írok egy cetlit, amit kiteszek a hűtőre. Péntek, péntek, péntek..., visszhangzott. 
Hamar meg is írtam a cetlit, ráírtam minden fontos információt. Ez áll rajta:

PÉNTEK

14:55

KÖNNYŰ ÁRÚ BOLT

KÉT SAROKNYIVAL ODÉBB

Nos igen. Azért épp ez a kifejezés, hogy "Két saroknyival odébb", mivel így jobban eszembe jut, hogy merre is kell mennem. Már régebben jártam arrafelé, úgyhogy nem lesz nagy problem belőle. Remélem.

24.r Allergia

A vacsit elfogyasztva ültünk le boldogan egymás mellé a kanapéra. A Tv-t bámultuk, amiben egy film ment, pontosabban az a film címe, hogy "Az utolsó műszak". Végül is két rendőrről szól a film, akik videóra veszik, mit is látnak minden nap. Milyen kabaréba kerülnek be, és mit nem tesznek meg azért, hogy az átlagos embereknek jobb legyen. Elnyerte tetszésemet.
A fejemet ráhajtottam a karomra, ami a térdemen pihent. Harry rám pillantott, én pedig visszanéztem rá. Elvigyorodott. Közelebb húzódzkodott hozzám. A lábát ő is felhúzta a kanapéra, és ugyan úgy elhelyezte két karját, ahogy én, azaz a térdére. Ujjával lökdösött, mármint bökdösött, ettől kicsit megmozgatva engem. Fel akarta magára hívni a figyelmet, de én megráztam a fejem, miután felhúztam a szemöldökömet. A film közepénél kiment a konyhába. Nem tudom miért. Nem jött vissza már 10 perce. A távirányítóért nyúltam, ami persze nem volt a közelemben. A Tv mellett volt. Odamentem tehát, és leállítottam a filmet. Imádom ezt a Tv-t, mert bármikor leállíthatom egy filmnél, ami izgalmas, ha behoznék valami nasit, vagy dologra mennék.
Kimentem a konyhába. Itt nincs. Benéztem a fürdőbe. Itt sincs. Nem tudom hova tűnhetett. A folyosón is végig "szaglásztam", hogy nyomára leljek. Komolyan. Nyomozósdit akar velem játszani... én vagyok a kutyája. Köszönöm. Nem volt más választásom, fel kell mennem a hálónkba, de semmi kedvem ilyenhez...
Felszaladtam a lépcsőn, fent a közös háló felé vettem az utamat. Az ajtó zárva, nem kulcsra, csak be volt csukva. Először bekopogtam -nem tudom miért, hisz ez közös szoba-, majd benyitottam. Itt sincs. Nem tudom mi lelte. Az összes szobába benéztem. Istenem, de utálom az ilyen nagy házakat! Egy embert nem lehet megtalálni!, mérgelődtem. Benyitottam a fürdőbe. Végre! Amint meglátott az ajtóban állva, becsukta az ajtót. Mihelyst becsukta, kulcsra is zárta. Ebbe meg mi ütött?, kérdeztem magamtól a jó kérdést. Kopogni kezdtem az ajtón. Nem kaptam rá választ. Még hevesebben ütögettem, hogy nyissa már ki.
- Harry -szólongattam-, minden rendben?
- Ne gyere be! -megszólalt. Hogy mennék be, ha kulcsra zártad? Észlény. De az enyém. 
- Áruld el, hogy mennék be, kulcsra zárt ajtón? -mondtam viccesen. Hallottam kuncogását.- Beeresztenél?-kérleltem.
Kinyílt az ajtó. Ott állt a tükör előtt. A haja csupa víz, lelapulva.
- Mi a baj? -kérdeztem félénken, óvatosan, miközben lassan közelítettem hozzá.
- Ne közelíts! -utasította, így hát hátráltam. Vissza találtam az ajtóhoz. Megrémisztett.- Ajj.-a fejére csapott.- Nem úgy gondoltam.- most ő jött közelebb hozzám.- Csak rosszul vagyok. Nem akarlak sugárban lehányni, Mand.
Na erre még jobban hátráltam.
- Akkor ne közelíts! -mondtam komolyan, megrémülve. Kiléptem az ajtón, amit becsuktam  magam előtt, védekezés képen, el ne kapjon a "sugár fertőzés".- Még is mitől van? A salátától? -kérdeztem.
- Azt ettem utoljára. -motyogta halkan.
Belegondoltam abba, hogy én is salátát ettem, ugyan azt mint ő. De mégsem vagyok rosszul.
- Te jól vagy? -kérdezte bentről.
- Én... igen, jól vagyok. De... -észbe kaptam. Persze, a retek! Mind annak az oka. De hülyeség... egy ártatlan kis retek?, összehunyorgattam a szemeim, Bár van benne valami.
- Figyelj... nem lehet, hogy a retek romlott volt? -kérdeztem.
- Nem. Még friss volt. -válaszolt.
- És mi van, ha te is allergiás vagy rá? -tettem fel a tényt.
Kinyitotta az ajtót. Lepetten álltam meg előtte, ő pedig komoly tekintettel. Nem tudom mit akar. Kérlek, ne csókolj meg! Ne csókolj meg!, kérleltem magamban, Csak azt ne!. 
Az arcomhoz emelte a kezét, majd végig simított rajta. Furcsa gesztus, ilyen pillanatban.
- Régebben nem voltam... nem lettem rosszul tőle. És ha igaz is lenne, akkor miért pont hánytam tőle? Mért nem kiütésem lett, mint neked szokott? Bár nem láttam. -tette fel sorra a megválaszolatlan kérdéseket. Megfogtam a kezét.
- Mindenkinél máshogy van. Van aki pusztán émelyeg tőle. Én kiütéses leszek, te öklendezel. Van aki felpuffad. Van aki úgy érzi mindjárt megfagy, van olyan kit elönt a verejték. Olyan is van, aki prüszköl tőle. Nem mindenkinél ugyan az a reakció. -mondtam. Furcsán nézett rám.
- Te mióta vagy doki nő? -kérdezte gúnyolódva.
- Nagyon vicces vagy. -kinyújtottam rá a nyelvem.- Ha az ember allergiás, akkor arról több mindent meg akar tudni. -rákacsintottam, majd vigyorogva elfordultam, összefont karral. Elindultam már a lépcső fele, mikor egy erős kar megrántott, megpörgetett, majd a szorításába börtönözött.
- Ne menj messze. Meg mosom a fogam. -belesúgta a fülembe.
- Akkor önnel tartok, Monsieur. -belekaroltam.
- Rendben... Madam. -motyogta nevetve.
Egymást átkarolva mentünk vissza a fürdőbe katonásan, a lépcső előtt álltunk meg. A kis műanyag poharamat fogtam meg, amibe vizet töltöttem. A fogkefém a töltőn pihent -már egy ideje itt van... gondolom Harold vette, míg én oda voltam... s kórházban-, megemeltem. A víz alá tartottam, majd kevés fogkrémet nyomtam rá. Bekapcsoltam, majd mosni, pucolgatni kezdtem a fogam.
- Harry -motyogtam, a számban még mindig bent a fogkefe.- Légyszi, vedd majd le nekem a fogselymet.- A tükörben lévő arcára helyeztem tekintetem, így alakítottunk ki egymás köz szemkontaktust. Rögtön kinyitotta a szekrény ajtót, amit én sosem értem fel, majd levette nekem a kért tárgyat. Mosolyogva fogadtam el tőle.
A fogkefét már nem tartottam hasznosnak, és éreztem már fogaim tisztaságát. A poharamért nyúltam, miután a pucoló "eszközt" letettem a mosdókagyló szélére. Szívtam be egy kis vizet a számba, össze ráztam, majd kiköptem. Elismételtem ezt a kombinációt. A fogkefét, a pohárral együtt kiöblítettem. Az első említett tárgyat visszahelyeztem a töltőre. Időközben Harold, Drágámra pillantottam.
A fogselymet használatba vettem. Styles levette a maga fogselymét, majd pucolgatta vele a saját fogsorát.
Pár tisztító huzigálás múltán megkértem, hogy rakja nekem vissza. Elvettem a kezéből a fogkeféjét, amit igyekezett visszarakni, de én megelőztem. Rendes gesztusból raktam a töltőre. A szájvíz a csap mellett várt rám, hogy kortyoljak belőle, összeráztam a lötyit, majd kiköptem. Harryre néztem, hogy odaadom neki, használhatja az enyémet, mivel elfelejtett magának venni. Neki elfogyott.
- Köszönöm. -mosolygott, majd egy puszit nyomott az arcomra.
- A kupakot rendesen csavard vissza a tetejére, és rakd vissza a helyére, légyszíves. -kértem, miután befejezte cselekedetét.

23.r A szerencsétlen flótás.

*Mandy szemszöge*

Ez most nagy csalódás a számomra. Harry itt hagy. Tudom, hogy muszáj mennie. De akkor is. Fáj a tudat, hogy egy jó hosszú pár hónapig nem láthatom. Vagy csak koncerteken. Szomorú.
- Azt mondtam... -húzta el a végét Liam. - Átvertelek! -nevetett.
Rögtön a nevető srácra néztem szúrós tekintettel. Most igazán ölni tudtam volna a puszta arckifejezésemmel, ezt láthatóan lenyugodott, és csendben foglalt helyet a fotelben, nem messze tőlem. Hirtelen felálltam, majd rávetettem magam. A nyakát céloztam meg, Ő pedig nevetni kezdett, már szinte fuldokolt.
- Ilyennel ne... -nyeltem egyet.- viccelj!
- Jó, csak szállj már le rólam! -nyöszörgött. Leszálltam róla, majd durcásan, összefonott kézzel ültem le a kanapéra.
Harry nyomós okot mondott, hogy miért támadtam rá, Liamre, aki jobbnak vélte elhúzni a csíkot, mielőtt újra a földre kerül.

Ismét a szobámban gubbasztottam egyedül, mikor lentről egy hatalmas csörömpölést hallottam. Egyből odakaptam a tekintetem. Kinyitottam az ajtót, a lépcsőn a "fény gyorsaságával" száguldottam le a földszintre, egyenest be a konyhába. Harry a konyhapult mellett ült, és nevetett. A homlokát támasztotta meg, s nevetett.
- Mi történt? -kérdeztem.
- Leestem. -felpillantottam a srácról, és mellettem egy összetört üveg hevert.
- Istenem. Hogy lehetsz ilyen béna? -a fejemre csaptam.- Nem igaz, hogy egy egyszerű üveget nem bírsz levenni a polcról. Így is magas vagy. Minek neked sámli?
- Nem tudom. -és nevetett tovább. Csatlakoztam jókedvéhez, és ráültem a sámlira. Harold kinyújtotta a lábát, amit én megfogtam, és megemeltem, majd leejtettem. Ezzel elvoltam egy darabig, mikor elrántotta előlem végtagjait, felállt, és szedegette össze az összetört darabokat. Jó volt nézni, ahogy minden egyes darabkáért lehajol, és egy szalvétára fekteti.
- Várj. -állítottam meg, mire hátranézett. -Azt rakd le, és hozd a felmosót. Összeszedegetem én azokat.
Minden egyes szilánkot gondosan összeszedtem, még a legapróbbakat is. Azért én akartam felszedni, mert tudtam, hogy milyen szerencsétlen, és belelép egybe. Mellettem ott termett egy felmosóval.
- Csúcs. -felnéztem rá, és mosolyogva mondtam. Nyújtottam felé a kezem, hogy segítsen felállni. Vette a lapot, megfogta a karom, s felsegített. A szalvétára helyeztem az utolsó szemeket, majd "letapsikoltam" a tenyeremre ragadt maradványokat, és megfogtam a felmosót.- Ezt vidd ki a szemeteskukába. Vigyázz, meg ne vágd magad!
- Haha. Annyira szerencsétlen nem vagyok. -grimaszolt egyet, majd kiballagott.
A szmötyit feltörölgettem, a felmosót bevittem a fürdőbe, és kimostam, hogy legközelebbi használatnál ne legyen ragadós.
Visszamentem a konyhába, ahol Harry ügyeskedett... "ügyeskedett". Mint már tudjuk a konyhában szerencsétlenkedik a legjobban. Odaosontam hozzá, a két kezem a két vállára helyeztem. Mondanom sem kell, hogy megijedt tőlem, ez is volt a célom. Én gonosz. Visszatérve. Gyengéden húztam le a vállát, ő pedig a fejét oldalra fordítva nyomott egy csókot a homlokomra, ami mosolyt csalt ki belőlem. Lábujj hegyre álltam, hogy tudjak adni neki egy puszit, de az arcára. A homlokát nem érném el. (:D) Ő is elmosolyodott, majd folytatta tovább, mit eddig csinált.
Rajta csüngtem még egy darabig, majd megkérdeztem: -Mit ügyködsz?
- Vacsorát csinálnék. -mondta, miközben a "vacsorát" nézte.
- Saláta? Ennél jobb nem jutott eszedbe? -felkuncogtam rajta, és mellé álltam, már végérvényesen is leszállva róla. Meghúzta a vállát, gondolom örült neki, hogy nem rajta csimpaszkodok.
- Meg akartalak lepni, csak nem sikerült... tudod? -célozgatott az előző balesetére.
- Ahha. -megnyomtam a "h" betűt, amit ilyenkor néha szoktam.
- Na. Ülj le az asztalhoz Drágám. Mindjárt viszem is. -parancsolta.
- Egyáltalán... szereted te a salátát? -kérdeztem, mire szúrósan rám nézett. -Mármint. Kérésed számomra parancs! -katona "pózba" álltam, mint a cövek. Szépen kilépkedtem a konyhából, és helyet foglaltam az étkezőben az asztalnál.
Harold nemsokkal később jött be a szobába két tányérral. Mindegyiken, a már ugye megismert saláta. Kértem hozzá villát, mivel én nem szeretek kézzel enni. Csak akkor ha muszáj. De az is ritkán van. Na jó... péksüteményeket általában kézzel falatozom, de a rendes ételt nem. Nálam a saláta is rendes ételnek számít, igen!
Lassan döfködtem bele a villámat a salátába, amibe felvéltem fedezni retket. Egyből eldobtam magamtól a villát, majd felálltam a széktől.
- Retek!? -kiakadtam, nem kicsit.
- Mi bajod vele? -mondta Styles előttem, teletömött pofával. Én az előbb majdnem szívrohamot kaptam.
- Kérlek szépen az, drága Harold Edward Styles... -ekkor láttam az arckifejezését, hogy tudja; bajban van.- Allergiás vagyok a retekre. Igazán észrevehetted volna. Mindig, még étteremben is külön kérem, hogy retek ne legyen a salátámban, mivel nem szabad ennem, különben kiütéseim lesznek tőle.
- Sajnálom, nem tudtam. -megtörölgette a száját egy szalvétában, odasétált a tányéromhoz az asztal túloldalára -szóval, ahol én ülök-, és kivitte a konyhába.
Visszajött, s most már retek sehol. Megkönnyebbültem, hogy van szemem. "Haha! Nem tudja álcázni magát az a fránya retek!" gondoltam, majd a gondolatomon elnevettem magam. Harry furcsán nézett rám.
Már a földön feküdtem, mikor leguggolt mellém, és nézte szenvedésem.
- Mi az? -nevetve mondta.
- Az... -nem bírtam abba hagyni a nevetést. -hogy... azt gondoltam, hogy... -RÖHÖGŐGÖÖÖRCS!- nem tudja magát álcázni a retek.... és, hogy... megkönnyebbültem, hogy.... van szemem! -nevettem el a végén.
Harold nyilván nem értette, mivel nem sikerült neki összerakni a mondatot, ehelyett megjátszotta jókedvét. Lehet, hogy mégsem, mivel az én szenvedésem is egész röhejes lehet. Remélem veszi egy kamera, mivel megszeretném nézni. Kíváncsi vagyok, hogy festek.
Abbahagytam a nevetést. Így utólag visszagondolva... elég nagy barom vagyok, hogy a semmin jön rám az öt perc. Fura lány vagyok. Egyszer volt olyan is, hogy nagyba böngészgetek a neten -mondjuk úgy, hogy Facebook.-, közel hajolok a monitorhoz... és egy nagy sikítással bele a fülembe, egy ijesztő fej. Sírtam a röhögéstől, vagy tíz percen át. Na akkor röhögtem utoljára a leghülyébben... nem kaptam levegőt, már szúrt az oldalam, de akkor sem bírtam megállni röhögőgörcs nélkül. Katasztrófa volt. Közben még Skype-n is beszéltem valakivel. Sajnálom azt a fazont, aki csak úgy a semmiből, a fülébe hangos vihogást észlel. Remélem nem süketült meg szegény pára. De az a nap is nagyon vicces volt. Most is elnevetem magam rajta, ha rágondolok. Elég vicces.
Újból helyet foglaltam az asztalnál, most már semmi nem gátolja meg, hogy bele kóstoljak Harry "remekművébe". Harold figyelmesen nézte, hogy mit gondolok. Féltem, hátha elkap utána a hányinger. Próbáltam magam férkőztetni... "Na... most ugrik a majom a vízbe.". Többször is megindítottam a szám felé a villára döfött saláta "vonatot", de mindig megállt a kezem. "Gyerünk már! Csak nem halsz bele. Ha Harold túlélte, akkor te is túlélő leszel! Alexa! Alexa! Alexa!" -már a fejemben nagy zsongás volt, és hangzavar, a magamnak tett drukkolásért. Végül... elindítottam a mozdonyt. Megrágtam az ételt. Kikerekedett a szemem. Nagyon finom!
- Ez finom! -mondtam csodálkozva.
- Nem gondoltam, hogy ennyire ízleni fog.... -szerénykedett. Persze. Harry és a szerénykedés. Egyáltalán ismeri ezt a szót?
- Nem.. tényleg fincsi. Mit raktál bele, hogy így elnyerte a tetszésem? -faggattam az íncsiklandó étel összetevői iránt.
- Te most engem szeretsz, vagy az ételt, és annak a receptjét akarod megkaparintani? -gúnyolódott.
- Persze, hogy szeretlek, de ha egyszer isteni kaját csinálsz... akkor annak muszáj utána járnom. -tömtem magamba a finomabbnál finomabb falatokat.
- Ez anyu receptje. Régen csinált ilyent mindig piknikekhez. -mosolyogta. Kiment a konyhába, majd egy papír darabkával a kezében jött vissza. Most már mellém telepedett le, majd egy puszit nyomott az arcomra. Nem törődtem vele, sokkal jobban érdekelt a recept, így hát csak arra koncentráltam. Hátradőltem a székben, kicsit lecsúsztam, majd a papírlapot fürkésztem.
- Szépen ír anyukád. -nem bírtam ki, hogy ne jegyezzem meg. Nagyon szépen ír Anne.
Visszatértem a fürkészéshez.
- Áhh... szóval azért kellett neked leverned ártatlan üveget. -motyogtam.
- Igen... kellene bele olívaolaj. -mosolygott, majd újabb puszit lehelt arcomra. Ezzel sem törődtem.
Pár zöld fűszer kell bele; bazsalikom, petrezselyem, saláta -külön írva is van ehhez, hogy nagy darabokban legyen a tálban, mielőtt összekeverjük.-. Sárga répa kell még hozzá, akkor borsó.... retek. Kevés fokhagyma granulátum.
- Meg kell mondjam anyukádnak, hogy isteni ez a recept. Majd ha legközelebb találkoztok, vagy telefonáltok, akkor mindenképp említsd meg ezt neki! -utasítottam, és most nyomtam egy puszit az ajkaira. Elégedett vigyor ült meg ezután arcán.- Hülye. -mondtam nevetve.

22.r

* Jenna szemszöge *

A szobámba bezárkóztam. A fiókomat bámultam, ami félig nyitva volt. Ott van benne az anyag. Csak arra fókuszáltam. Egyik felem megfogta volna, és kihajította volna az ablakon, a másik... nyugodtan lépkedett volna, magabiztosan. Tekert volna egyet, és elszívja.
Oda mentem. Össze szedtem minden erőmet. Már nyúltam a zacskóért, de megrázódott a kilincs. Egyből odakaptam tekintetem, kicsit összerezzentem a hirtelen zajtól. A fiókot becsuktam, akkora mozdulattal és erővel, hogy nem volt időm elvenni onnan az ujjam, amit odacsukott az a fránya fiók.
- Aucs! -felordítottam.
- Jól vagy? -szólalt kintről egy mély hang. Nem tudtam felismerni, nem is akartam vele foglalkozni, hogy ki az, sokkal inkább a fájós ujjamra összpontosítottam. Lüktetett. Iszonyatosan fájt. Minden egyes lüktetésnél felszisszentem.
- Ki az? -szólaltam meg halkan.
- Zayn vagyok. Skylar kérdezte, hogy mit akarsz vacsit, mert azt vesz. -válaszolta.
"Zayn?" Kikerekedett a szemem. Odaléptem az ajtóhoz, és lenyomtam a kilincset, miután nagy nehezen megbajlódtam a zárral.
- Te mire gondoltál? -álltam előtte, az ajtónak dőlve, miközben a fájós ujjam az ajkamon pihent.
- Pizzára. -mosolygott féloldalasan- Mi történt?
- Áhh... csak odacsuktam ahhoz a rohadt fiókhoz az ujjam. -legyintettem.
- Ezt le kell jegelni. Hallod? -megfogta a karom, és leráncigált a konyhába.
A frigó előtt álltam, nekidőlve a konyhapultnak, még mindig a számnál az ujjam. Kinyitotta a fagyasztót, és ki vett belőle egy kisebb jeges zacskót. Elvette az ujjam a számtól, majd óvatosan bebugyolálta a jéggel. Néhol felszisszentem, mert a hideg, a jég hideg jég azért nem kellemes. De hamar hozzászoktam.
- Legközelebb óvatosan azzal a bútorral. Ne, hogy kitörjön a lábad! -felnevetett, amire én is.
- Köszönöm! -mondtam halkan, majd megöleltem- Normális srác vagy. -megveregettem a hátát.
- Te meg normális lány! -felnevetett.
Éreztem ezen a mondatán, hogy gúnyosan mondja.
- Ezt, hogy értsem? -vontam kérdőre szemöldökömmel együtt (:D).
- Úgy, hogy... -gyorsabban vette a levegőt- ... színes hajú vagy, deszkás csaj vagy. Skylarrel jársz! -célozgatott.
- Zayn, te tudod? -komoly arccal néztem bele a két szép barna boci szemébe.
- Mit? -értetlenkedett, de már levágtam, hogy tudja.
- Mandy elmondta!? -ordítottam. Nem teli torokból, de ordítottam.
- Hé. Nyugi. Nem mondta el. Csak kiesett a...
- Hagyjad. Ne védd. -vágtam közbe.
- Nem védem. Ki esett a pulcsi zsebéből a levél, amit írtál neki. -megfogta a vállam, és a szemembe nézett, megnyugtatásképp.
Hát persze... a levél. Az teljesen ki ment a fejemből. Még jó... szerencséje van Mandynek.

* Harry szemszöge *

Mandy fent van a szobában, és le sem jött, mióta felment... azt mondta mindjárt jön..
Már fél órája ülök egyedül a nappaliban, és a monitort bámulom. Épp a rajongói e-mailek-re válaszolgatok épp. Itt is van egy:

" Szia Hazza!
Tudd, hogy én szeretlek, és örökkön örökké szeretni is foglak. Ne aggaszd magad a gyűlölködők miatt. Csak irigykednek. ;) Barátnőimmel együtt nagyon odavagyunk érted! A következő koncerteteken tali légyszi! A sor elején leszek! xxx Darcy"

Igen. Nap mint nap vagy 100 levél erről szól. Unalmas. Ami már úgy kezdődik, hogy szeretlek, tudom, hogy fejeződik be. Jó... tudom, hogy szeretnek, de azért ennyire.. Nem is ismernek. És én sem őket. Bár jól esett az elején az a rengetek, de rengetek imádság. De mostanra már nincs nyugta az embernek. Ez fárasztó.
- Mit csinálsz? -szólalt meg egy vékonyka halk hang.
- Megijesztettél Gyönyörűm. Egyébként válaszolgatok e-mailek-re. Csüccs mellém. -emeltem felé a kezem, amit megfogjon, és mellém ránthassam.
- Felmondtam. -szólt ismét.
- Miért?
- Nem akarok dolgozni. Suliról is kilépek. Nem megyek be! Hiába. Nem megy a tanulás, nem megy a munka! Jó... a munka talán. Csak nem akarok most jelenleg dolgozni. Fárasztó az egész. -fogta a fejét, majd egy idő után a tenyerébe temette az arcát- Könnyű nektek!
- Chh.. Még, hogy könnyű? -tettem fel a kérdést.
- Igen! Ti már énekeltetek 3 éve... könnyű az, ha az ember fellép egy tehetség kutató műsorban! -vágta hozzám a szavakat.
- Nyugodj már meg! -csitítgattam, de magas hangerővel- Egyáltalán nem volt könnyű! Állandóan az a sok próba, azok a fellépések. Végig szenvedtünk, amíg csak tudtunk. Minden nap énekeltünk, de rengeteget. Ha elment a hangunk akkor is! -kiáltottam- Ne tudd meg, hogy Simon milyen. -ezt már nyugodt hangnemben mondtam.
- De... akkor is! Milliónyi rajongótok van, milliónyi fellépésetek lesz még! Rengeteg bevételetek származik egy fellépésből. Könnyű pénz, mit sem ér. Ezen vetted az a fekete Range Rover-t! -kiáltotta- Harry. Nem akarok vitát, szóval hagyjuk a témát. Figyelj. Nem akarok semmit. Tudom, hogy most ki nem állhatsz, de... én ilyen vagyok. Mindent fel adok.
Lehunytam a szemem, mikor ezeket mondta. Pontosan tudom, és ismerem nagyon is jól. Elfogadom minden hibájával együtt, ahogy ő is engem. Felálltam, és oda mentem mellé. Megfogtam két kezét, és mélyen a tekintetébe ástam magam.
- Tudom. És ezért szeretlek! -nyomtam egy gyors csókot ajkaira- Kérlek! Nyugodj meg. Pihend ki magad.
- De mi lesz akkor, amikor turnéra mentek? Akkor én mit csináljak? Nem akarom itt hagyni Londont. Nem akarom itt hagyni anyuékat! -sorolta.
Megfogtam a két vállát, mélyen a szemébe néztem. Mély levegőt vettem, amit kifújtam, s mondtam: -Csináld utánam!
A lány követte amit én csinálok. Szép lassan szívta az orrán keresztül a tüdejébe a levegőt, majd azt kifújta. Ezt ismételgette, amíg akarta. Én ezt a koncertek előtt szoktam csinálni, vagyis, mielőtt fellépnék a színpadra, a milliónyi ember elé.
- Nem kell, hogy itt hagyjad őket. Én várok rád Mandy. Tudod miért?
- Mert szeretsz. -szomorkásan lesütötte a szemét. Én nem értettem ezt a tettét, hogy miért csinálta.
- Szégyellsz engem? -kérdeztem zavartan.- Nem maradnál egyedül, ha arra célzol. Itt van Jenna, Skylar, a szüleid. Meg még sokan mások.
- Nem. Egyáltalán nem szégyellek. Csak nem akarlak elveszíteni. Ha az újságok hoznak rólad hírt, akkor azt nem tudom minek vélni. Érted? Vagy ha rólam. Mind a ketten össze lennénk törve. Harry.
Igaza van. Tudom, hogy a médiának nem szabad hinni. Rohadt kis férgek, akik ott vannak. Mindenkinek az életét tönkre akarják tenni. Utálom. Utálom mindezt.
- Akkor gyere velem. Kérlek. -motyogtam halk, rekedtes hangomon.
- És anyuék? Jenna? Mit csináljak akkor, amikor szükségem lenne rájuk? -halmozott el kérdéseivel.
- Figyelj. Szerintem elég nagy vagy már ahhoz, hogy egy időre elszakadt a szüleidtől. Jenna és Skylar is jól meglesznek. -válaszolgattam.- Meg amúgy is. Ne tervezgess ennyire előre, nem holnap indulunk! -nevettem el magam, amit ő is meg tett.

- HAROLD EDWARD STYLES! -ordított egy hang a bejárati ajtó felől. Mind ketten odakaptuk a fejünket. - Pakolj, holnap indulunk az első turné helyszínre! -utasította Liam.
- Mi? -kérdeztem zavartan. Mandyre kaptam a tekintetem, aki kérdőn felhúzta a szemöldökét.

21.r

Még egy jó ideig bántott a gondolat. Vagyis hát a levél, ami örökre bevésődött az agyamba. Minden áron ki akarom törölni az elmémből, de túl sokszor olvastam el. Nagyon sokszor. Szinte megtanultam az egészet. Szinte? Biztos is. De a levél az még mindig a zsebemben lapul. Teljesen megpuhult a papír.
A nappaliban ücsörögtem, a lábam felhúztam a kanapéra. Kuporogtam. Mintha fáztam volna, úgy rázott ki a hideg, de közben csak arra gondoltam, hogy mi történhet egy ilyen szer fogyasztása közben. Fájdalom, kínzás. A fű az egy börtönben tartja az embert. A fogyasztói azt hiszik, hogy mind szép és jó, hogy megnyugtatja őket. Reptetni lehet, hogy reptet, de csak te úgy érzed. Szédül tőle. Bármikor ki tudsz esni az ablakon, önszántadból, vagy csak úgy kifordulsz rajta, és esel egy jó pár métert. Bármikor kieshetsz az erkélyről. Bármikor megsérülhetsz. Bármikor meghalhatsz. De te beszívva ezt nem észleled.

Zayn olykor-olykor bepillantott hozzám a nappaliba. Néha azért oda is lépett hozzám, és próbált megvigasztalni, teát is adott. Nagyon kedves tőle. Díjazom, hogy segít. Most nagyon rossz lelki állapotban vagyok.
- Felhívtam Skylar-t. Azt mondta, hogy be kéne menned holnap a stúdióba dolgozni. Idézem: "Lucas nem tágít!". -ekkor halkan nevetni kezdett, amin én is akaratlanul, de elmosolyodtam.
- És mikor jön? -tettem fel egy elmormolt kérdést.
- Nemsokára elengedik. Amíg te itthon vagy nem tud korábban elszabadulni. Kb. negyed óra, és itt lesz. -a vállamra tette a kezét, és én felpillantottam rá- Kérsz más valamit, Mandy?
- Nem kérek semmit. Köszönöm azt, amit idáig tettél. Díjazom. -rámosolyogtam.

Megcsörrent a telefonom. A kucorgásból egy rendes ülő formát vettem fel, hogy a zsebemből kényelmesen ki tudjam venni a mobilom. Megnéztem ki hív; Harry.
Megnyomtam az "Elfogadás" gombot, ami zöld színű.
- Szia! Merre jársz? -tette fel a kérdést.
- Szia! Itt vagyok Zaynék-nél. Sky-jal szeretnék beszélni. Estére otthon leszek, ígérem! -válaszoltam szomorkás hangon.
- Mi történt? -nem válaszoltam- Ha-Halló? Mandy, itt vagy?
Kinyomtam. Összeszorult a torkom. Nem bírtam kinyögni egy szót sem.

"Kérlek! Válaszolj!" egy üzenet tőle. Ha már beszélni nem tudok, akkor megírom neki.
"Bízz bennem! Otthon elmesélem, megmutatom. Csak várj türelemmel! Csak ennyit kérek." 

Ajtócsapódást hallottam. Tudtam, hogy itt az idő. Felálltam az ágyról, vettem egy nagy levegőt amit kifújtam.
Mikor megláttam Skylar-t ott állni, kezében a mobilja. Lefagytam. Olyan szinten, hogy kezem, lábam nem bírtam mozdítani. Elkapott a hév. Ahogy tudtam odaszaladtam hozzá. Erősen átöleltem. Nem tudtam, mit miért cselekszem.
- Beszélni szeretnék veled Jennáról. Sky. -belemormoltam a vállába, ugyanis jóóóval magasabb nálam.
- Hagyjuk most ezt a témát. Nem akarok róla beszélni. Szeretem, és tisztelem is. De amit tesz magával. Az szörnyű. -a két kezét a vállamra tette, majd a szemembe nézett- Figyelj. Nem akarok róla beszélni. Tudom, hogy te is irtózol attól... de nem. Most nem akarom. Nyugodj meg. Menj haza.
Ez szép. Szépen elintézte az egészet. Itt várok rá már egy hosszas ideje, hogy valakivel tudjak beszélni Jennáról, aki ismeri, és legalább annyira szereti mint én. De nem így van. Tipikus férfiak! Vársz rá, majd a végén hátba döf. Szép.
- Ja és... Mandy. Holnap be kellene menned. Eléd menjek, vagy elmész egyedül?
Most persze... utálom az ilyent.
- Ide figyelj! Arra nem gondoltál már, hogy szeretem őt? Direkt azért vártam rád, hogy tudjak róla beszélni. Sky. Tudom, hogy ez neked is nagyon nehéz. Most végül is te állod a cucc költségét. -a kezemmel hadonásztam előtte- De azt nem értem. Itt vagyok, beszélni akarok veled, te meg csak úgy lerázol? Hát kösz szépen! Kösz a semmit, Mr. Astin.
Katonásan elköszöntem tőle, majd bevágtam magam mögött az ajtót. A járgányom felé mentem, beszálltam, beraktam a slusszkulcsot a helyére, és beindítottam. Egy pöccentésre elindult. És haza mentem.

A kocsiból kiszállva nagy levegőt vettem, amit "reszketve" fújtam ki, majd elindultam.
Az bejárati ajtót úgy nyitottam ki, hogy neki dőltem. Gondoltam nyitva van, mert drága Haroldkám itthon lehet. Nyitva volt. Lökésem által hamar kinyílt, ami bennem egy miniszívroham követett, majd megnyugodtam.
Először a konyhába mentem. Egy poharat levettem a szekrényből, és a csap alá tartottam azt. A számhoz emeltem a már vízzel teli tárgyat, és kortyolgatni kezdtem.
- Hát itt vagy? -egy mély, dörmögő hangot észleltem a hátam mögül.
Megfordultam, a vizet még mindig ittam.
- Ühümm. -bólintottam.
- Minden rendben? -a hajamhoz nyúlt, ami a vállamon volt, és hátra tűrte.
Ekkor ismét eszembe jutott. Eszembe jutottak azok a dolgok, amik történhetnek Jenna-val.
Könnybe lábadt a szemem. A poharat leraktam a konyhapultra, és közelebb léptem Harry-hez. Megölelt, és én is megöleltem őt.
- Jenna... a levél... -hebegtem.
- Mi van vele? És milyen...
- Ez! -elővettem a zsebemből a már teljesen szétizzadt papírt, amit előtte lóbáltam. Megfogta a kezem, és kivette belőle a cetlit. Leült egy székre, majd olvasni kezdte.

- Ez igaz? -nézett fel, miután elolvasta.
- Ez a szörnyű benne Harry! Tudod milyen ez nekem? Szinte átélem az egészet.
- Szóval ezért voltál Zayn-éknél? -vonta fel a szemöldökét.
- Igen. Beszélni akartam Sky-jal, de elzavart. Nem hiszem el! Nem hiszem el azt, hogy mit művel. Ő a barátnője, és így semmibe veszi?
Csend lett. A legyek zümmögése hallatszott, ahogy röpködnek körülöttünk.
- Te ugye nem tennél ilyent? -tette fel a kérdést.
- Nem. Én soha! De te sem tennéd azt, amit Skylar?
- Természetesen, nem. Ha a gyerek szeretné Jay-t, akkor úgy bánna vele, mint egy törékeny rózsaszállal. Általában az összes csaj ilyen. -édesen elvigyorodott.
- Óoo.. -a hangom normálisból olyanná változtattam át, mintha egy kisfiú, megpuszil egy kislányt- Ez aranyos. -végül egy puszit nyomtam gödröcskés mosolyára.
Amit adtam viszonozta, majd megölelt.
- Szeretlek. -a fülembe suttogta, amit én egy "Én is!"-sel, és egy puszival köszöntem meg.

Máris megnyugodtam. Bár, ha még mindig gondoltam a levélre, de nem annyira. Már nem élem át azokat a gondolatokat, amiket eddig. Köszönöm Harrynek, hogy itt van velem, és segít. Mások biztos a posztereit csókolgatják, meg vágynak rá. De én nem. Nekem nem így kell tennem. Nekem itt van teljes egészében. Önmagát adja, és nem szimulál. Vicces, és egyben komoly is. Érti, hogy én nekem mi kell, és mi taszít el. Tudja, hogy mit eszem, mit iszom. Tudja, hogy mikor alszom el, s, hogy mikor kelek. Egyszerűen... SZERETEM!
A rajongó lányok többsége falná minden testrészét. Meg akarják tudni, hogy mit, s mikor tesz. Aki szemfüles, és tudja az igazat, az ismeri őket. De ebből a világon talán van... egy pár. Ha tévedek, akkor ne akasszatok a keresztre. Én sem vagyok tökéletes. Harold sem az. És ezt fejben tartom.

* Jenna szemszöge *

Fáj. Éget. Mardos a vágy, hogy ismét szívjak. De nem értem, hogy miért tettem. Ismét bele szívtam a tekercsbe. Isteni érzés. Mintha... mintha lebegnék. Oly megnyugtató. Oly vággyal teli, mintha mindenem meglenne a világon. De... Mandy? 
-Mit csinálsz itt? És mi a fenét tartasz a kezedben? Hallod? Hahóó. Süket! Figyelj már hallod? 
Nem vesz észre. Miért? Ha itt legyezek a szeme előtt.. Fújt egy nagyot. Füst szállt ki a szájából. Füst volt előtte, és miközben lassú lépéseket tett meg, füst lett utána is. Jobban megnéztem a képet. Részletesebben láttam mindent. Füves cigit tart a kezében, mint én. Ugyan az a fajta. Ugyan úgy néz ki. Ugyan úgy tartja mint én. Ugyan úgy veszi a szájához, az ajkára teszi pihentetni, majd egy nagy levegővel együtt beleszív. A füst is ugyanabban az ütemben szállt ki az apró résen a száján. Ez nem lehet. Mi? Csak álmodom ugye? Ez nem lehet igaz!!

Hahh... csak egy álom. Hirtelen keltem fel a földről. A fejemet fogtam, vagyis inkább a tarkómat. Zsibbadt egy kicsit, és fájt. Egyrészt azért, a fejem a deszkámon volt, ami baromi kemény. Másrészt, a fűtől.
- Hallod Bunny. -szólított Jason.
- Mond te gyík arc. -gúnyoltam ki, persze viccesen. Ő is kacarászott rajta a többiekkel együtt.
- Jellemző. -megforgatta szemeit- Az van, hogy elfogyott a fű... nem tudnál csorni attól a gyerektől... -csettegett az ujjaival- na... hogy hívják?
- Skylar. És. Nem! Nem tudom, hogy mentem bele ekkora ökörségbe. Nem tudom, hogy ti, hogy bírtatok belemenni. Leszokom. Fájni fog, mardosni. De nem érdekel. De akkor sem fogom tönkre tenni az életem, és  az ő életét.
- Miért? Most mi a franc bajod van? Megjött? -viccelődött Don, azt hitte, csak viccelek.
- Hogy miért? Tudni akarjátok? Velem ellentétben szeretnek! Szeretnek a barátaim, szeret Skylar! Értitek? Titeket ki szeret? -emeltem fel a hangom- Jó. David és Gabrielle nem számít. Azt se tudják, hogy mi, merre, hol. Fel merem feltételezni, hogy azt se tudják, hogy én ki vagyok!
- Fogd már be Wanessa! -ordított ki az említett Gabi.
- Látjátok? - beszívott létemre elég komolyan viselkedtem.

Rögtön haza indultam. Gyalog elég lassan értem haza, a deszkát fogtam a kezemben, nem akartam egy sérülést kapni. "Majd itt rohadok meg mi? Na azt lesheted!"-futott át az agyamon.

20.r

- Mit tudsz te, amit én nem? - kérdezte.
Én csak vonogattam a vállam. Esetleg elmondhatná, hogy ő mit akar tudni...
- Ha? - fordította el a fejét.
- De milyen témával kapcsolatban?
- Skylaaar! - a végét elhúzta, majd leült a padra.
Még mindig nem tudtam mit akarhat, úgyhogy csak álltam, és bámultam.
- Ha ő róla van szó, akkor még kifejtenéd bővebben, légyszíves. - összefontam a karom.
- Pff... mi a kedvenc kajája?
- Honnan tudnék én ilyeneket? Az oké, hogy együtt lógtunk, de nem tudtam meg az alatt róla semmit. Meg az is oké, hogy szinte minden nap -ami mostanában elhanyagolódott- együtt vagyunk, dolgozunk.... de ebből még nem derül  ki, hogy mit szeret, és mi taszítja.
Jenna lehiggadt. Szerencsére megértettem vele, hogy nem tudok nála többet. De miért én tudnék róla több dolgot, mikor ő a barátnője..?
Kérdőn felvontam a szemöldököm, de nem foglalkozott vele. Inkább hagyom is.

Elindultam haza felé. Azon gondolkoztam, hogy mire ez a nagy kiindulás? Nem tudom, hogy mit vétettem ellene, hogy egyből le kell támadnia. Ha problémája van, akkor mért nem mondja el inkább?
- Várj! -egy fiú hangját hallottam- Elejtetted a... -csak egy papír volt a kezében. Mikor megfordultam felcsillant a szemem- Flinn vagyok. -nyújtotta a kezét.
- Mandy. -mosolyogtam, majd kezet ráztam vele- Nem volt nálam cetli.
- Vedd el. -rám erőltette a papírt.
Elvettem tőle, majd visszafutott a többiekhez. Még egy pillantást vetettem Jennára, aki a deszkáján ülve nézett előre. Haját fújta a szél. Meg most az enyémet is.
Kihajtogattam a lapot, amiben írás volt. Egy levél végül is.

" Mandy.

Nem akartam elmondani, mert elég kínos nekem, de lehet, hogy neked nem lett volna az. Nem tudom mi bajom van mostanában, de Skylart is folyamatosan nyúzom, ellopom a pénzét. Egyszer rajta is kapott, én meg elhúztam. Utánam jött, de leráztam. 

Hogy minek kell nekem pénz? Hülye vagyok. Fűre kell!

Nem tudok vele leállni. Minden nap muszáj, hogy szívjak.

Nem érdekel, hogy mennyibe kerül, csak kell. Sky is tudja, és ezen vesztem össze vele. Folyamatosan mondogatta, hogy segít leállni vele, meg, hogy mi a francért kezdtem el? És ez nagyon kiakasztott. De nem érti meg senki, hogy nehéz leszokni. Bárhogy is próbálkozom nem megy, ha meg nem jutok fűhöz, úgy érzem, mintha meg próbálnának ölni. 

Kérlek, hogy ne utálj meg. 

Csak benned bízhatom meg, Skylar után."

Teljesen lesokkoltam. Nem tudtam mit tenni. Levegőt is csak néha vettem. Jennára néztem, aki egyből levágta, hogy végig olvastam a levelet. Odasétáltam hozzá, aki nem akart a szemembe nézni. A földre bámult, minthogy lássam rajta a fájdalmat.

- Bunny B. -a becenevén szólítottam, hátha jobb lesz a kedve- Mondanám, hogy segítenék, de nem akarlak kihozni a sodrodból. Ugye megérted? 

- Meg. -mormolta.

- De miért nem mondtad inkább meg? -kérdeztem nyugodt hangnemben.

- Azért hívtalak ide, mert elég bátorságot szedtem össze ahhoz, hogy elmondjam neked.

- Te? Nem vagy elég bátor? Ugyan! -legyeztem a levegőben- Ki volt ott, mikor Zayn meg Harry összeveszett? Ki segített nekem régen? Te védtél meg jóformán. 

- Nem olyan vagyok, amilyennek hinnéd Mand. Csak ezt játszom meg, mert így jobban beilleszkedem. És már ehhez vagyok hozzá szokva. Haverokkal, meg otthon is. De ha Skylarrel vagyok, tündér maszkot viselek. Nem káromkodom, nem vagyok rossz. Érted?

Csak hallgattam, amit mond. Ennyi idő alatt tudta titkolni, hogy milyen is valójában? Erős a lány... nagyon erős. 
Leguggoltam, hogy meg tudjam ölelni. Szorosan öleltem, mert próbáltam tudatni vele, hogy én itt vagyok neki, ha szüksége van rám. Mindig itt vagyok.
- Beszéljek Skylarrel?
- Ha akarsz. - vonta meg a vállát.
- Akkor beszélek. Szia! - intettem egyet, majd indultam is.
A levelet gyűrögettem a kezemben, már szinte át fog ázni, annyira szorongatom.
Elindultam a kocsim felé, a kocsikulcson a "Nyitó" gombot megnyomtam, az autó egy nyitódó hangot adott ki magából, majd kinyitottam az ajtót. Beültem a kocsiba, majd elindultam Skylarék felé.
Tudom, hogy ott lakik Zayn is. De mit tegyek?

Az ajtónál csöngettem. Várnom kellett. Így hát csöngettem még egyszer, immáron már kinyílt az ajtó. És a legnagyobb -nem- meglepetésemre ki nyitotta ki az ajtót? Zayn.
- Szia! -intett egyet, majd betessékelt az ajtón.
- Szia, Sky? -visszaköszöntem, majd beljebb mentem.
- Nincs itthon, nemrég ment el, gondolom 1 óra és jön. Vagy hamarabb.
- És megtudhatom hova ment? - tettem fel még egy kérdést.
- Boltba. -a hűtőhöz ment, én követtem őt, majd kinyitotta a szekrény ajtaját- Amint láthatod üres.
- Ok. -bólintottam. - És amúgy, hogy vagy? -kezdtem mosolyra nyitni a szám. Nem is viselkedik sehogy. -Pezz-zel jól megvagytok?
- Persze, minden jól megy. -mosolygott- És te meg Harry?
- Mi is jól vagyunk. -mosolyogtam.
Kínos csend lett hamar. A könyves szekrényhez mentem, amiről levettem egy könyvet. Bele olvastam. Nem volt a legérdekesebb, de olvasható volt.

Zayn kiment a konyhába, én felfigyeltem rá, majd visszanéztem a könyvre. Azt a könyvet be is csuktam hamar, majd a telefonomat vettem elő. 13:41.
Felálltam, majd zsebre dugott kézzel lépdeltem lassan a konyha felé. A tenyerem találkozott a cetlivel. Ismét szorongatni kezdtem. Nem akartam bemenni a konyhába, úgyhogy az ajtó mellett meg álltam, és belestem mit tevékenykedik. Valamit csinál. Már-már érdekelt, hogy mit is. Így hát még is bementem.
- Mit csinálsz? -kérdeztem.
- Csinálok vacsit. -hátra pillantott- Ha gondolod maradhatsz, vagy áthívhatunk titeket. Jó ötlet?
- Hát. Nem is tudom. Harryvel kijöttök? -tettem fel a kínos kérdést.
Kivettem a kezem a zsebemből, majd a cetli leesett a földre. Nem vettem észre, úgyhogy nem foglalkoztam vele. Nem sokkal később Zayn vette fel. Felemelte, majd elolvasta.
- Mi? -felnézett rám a papírról. Én nem vágtam, hogy most miért pislog rám, majd a kezében lévő cetlire néztem.
- Add ide! -nyúltam a papírért- Hallod?
- Addig nem adom oda, amíg el nem mondod, hogy mi van! -emelte meg az egyik szemöldökét- Mandy?!
- Láttad, olvastad. -nagy levegőt vettem- Most már vissza kaphatnám? -nyúltam a papírért, amit vissza adott- De erről egy szót se senkinek! A srácoknak főleg ne. Kérlek.
- Skylar tudja?
- Igen.
Lehajtottam a fejem, majd újból elolvastam a levelet. Nem bírtam ki, hogy ne legyen könnyes a szemem. Bántott a dolog, hogy Jenna ilyenné vált. Nem értem, hogy miért volt olyan fafejű, hogy így viselkedett. Akkor.